Hiányzol. Nem tudom hányan fogják azt gondolni, hogy nekik szól. Nem tudom hány embernek szólhatna. De engem jelenleg egyetlen ember fájó hiánya kínoz. Nem tudom, ki fogja ezt elolvasni, és kiből mit vált majd ki. Átvertem magamat, és másokat is. Ostoba voltam, és a magam kárán kellett megtanulnom, hogy jobb időben, akkor-és-ott kimondani azt, amit érzek, gondolok.

Most A.-val ezt részben megtettem. De úgy tűnik, hogy ő nem igazán értette meg. Lehet, hogy nem voltam elég világos. Lehet, hogy csak nem akarja megérteni.

Nem tudok egyvalakit szeretni, mert mindenkit szeretek. Mert nekem sokakat kell szeretnem, mert nem tudok másképp. Nem tudok utálni, és ha a haragszom is, csak nagyon rövid ideig. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyom a szerelemre. De nem várhatom el senkitől, hogy úgy szeressen, amikor pontosan tudom, hogy én azt nem tudom viszonozni. Szeretni tudok bárkit, mint embert, barátot, de a szerelembe túl nagy részemet kéne beleadnom, és úgy érzem, hogy nem maradna másoknak a szeretetemből.

Sajnálom. Szerettem. Egyszer. Valakit. Amiről azt gondolom, hogy senki nem hitte el, hogy igazi volt. Pedig de. Szeretném tudni még egyszer azt a szeretetet adni, amit te is éreztél, egy rég volt délutánon, egy ölelésben. Az volt szerelem, volt barátság, volt emberség, volt vágy, volt boldogság.