Múlt hét. Tábor. Az első napok lehangoltsága után, jött az utolsó két nap, amikor szemmel láthatóan, jól, nagyon jól voltam. Két beszélgetés. És két este. Amiről bárki, bármit mondhat, bennem mégis „csak” az az érzés maradt meg, hogy valami hihetetlenül jó volt, egyrészt, hogy ott ültünk a parton és beszélgettünk. Aztán jó volt rájönni, h tényleg nem olyan vagy, mint ahogy mások látják, vagy ismernek… (és igen az ezzel kapcsolatos aggályaimat elmondtam neked, és ez is jó), és szép volt nagyon a csillagos ég, és viccesek voltak a nyári éjszaka „félelmetes” hangjai :P :)

És tegnap Margit-sziget. És az, hogy igazából kicsit sem esett nehezemre, hogy őszinte legyek veled, hogy nem gondolkodtam azon, hogy na most vajon mennyit, és mit mondjak el neked. Hehee… és szeretem amikor már a sokadik emberrel is úgy beszélgetek, hogy csak terelem a témát, és nem érdekel, hogy mit gondol, vagy hogyan akar beleszólni a dolgaimba… és vicces nézni, hallgatni, ahogy az emberek kombinálnak :D :D

Köszönöm neked, az egyetlennek, aki tudja, hogy hogyan is volt, köszönöm, hogy meghallgattál. És köszönöm az imáidat. Hálát adok érted, hogy megismerhettelek, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. :)

És mai ige: "Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának..." (Ézsaiás 40:2)