Valaki, valahonnan... ha ráérsz, és nincs jobb dolgod, és ismersz, és tudod, és láttad már, milyen ha hülye vagyok... kéne egy beszélgetés, vedd észre, kérlek... szükségem van valakire... nem tudom ki az és honnan tudnám, de... nem találom a helyem... és egyre haszontalanabbnak érzem magam, és nem megy, hogy másképp csináljam...

Ahha. Megint hülye vagyok. Időnként mindenkivel megesik. Csak reméltem, hogy kicsit végre megszabadulok tőle. Attól, hogy ne tudjam, hogy merre megyek, és mikor, mit, miért csinálok. És most kezdhetem előről... megint... és újra.

Nnajó. Végülis, így vagy úgy, de hozni kell döntéseket, amikhez vagy tartom magamat, vagy valaki meggyőz, hogy hülye döntés volt, és akkor születik egy másik. Csakhogy nálam túl könnyen történik ez. Valahol hiányzik az akaraterő, de mostmár nagyon. És annyi mindent nem értek, de nem találom a jó kérdéseket sem, nemhogy válaszokat.

Annyit tudok, hogy nem hibáztathatok másokat. Még akkor sem, ha ők is tudják, hogy mekkora részük van az életemben. Az életemben, ahova "nem engedtem be" őket. Vajon tényleg nem? Vagy túlságosan is? Nézőpont kérdése, azt hiszem. Mindig rosszul kezdem el, és utána én nem tudok kitartani. Mert nincs szilárd meggyőződésem. És az a kevés is egyre fogy... Előbb-utóbb csak kell találnom valamit, ami értelmet ad ennek az egésznek, és előbb-utóbb csak rájövök, hogy mit is kéne tennem... remélem.