Ez olyan emlékezős, és kicsit talán nyálasra sikeredő bejegyzés lesz... :P
Te ihletted ezt a bejegyzést. Úgyhogy most így elsőként rólad írok, bár azt hiszem amúgy is rólad írnék :) Szóval ma. Ma nevettem veled, ma majdnem el is sírtam maga melletted, ma kicsit hülye is voltam veled :D A nevetésről eszembe jutott egy dalszöveg részlet: "For all the joy you brought to my life... I'll be thankful baby". A sírás. Az akkor volt, amikor a kezembe adtad a zacsit a nyaklánccal, mint előnévnapi ajándékot :) A palackba zárt üzenet, ami azóta ha nem is egy tengeri vihart, de egy felhőszakadást már túlélt :) Az üzenet meg: "be my best friend forever". És ennyi. azt hiszem ehhez nem kell és nem is tudok többet hozzátenni. Legfeljebb azt, amire emlékeztetett. Azt a kettőt. Mert muszáj emlékeznem...
Az egyik, az nem volt annyira régen. Pár hónapja. Egy délutánt töltöttem Budakeszin. A vadaspark közelében. Azt mondtad, hogy most olyan "best-friend-like aquintance" vagyok neked. Nem voltam a legjobb barátod, csak hasonlítottam rá. Hasonló voltam, és nem tudtál rám jobb szót. Nem tudtad megmondani, h ki is vagyok neked. Ahogyan én is csak azt tudtam, hogy akkor, egy ideig nagyon kellettél.
A másik, az évekkel ezelőtt kezdődött. Öt éve. Majdnem napra pontosan. A névnapomra kaptam egy medált, egy szívet tőled. Amit hordtam nagyon sokáig. És aztán tavaly egyszer levettem. Mert haragudtam rád. Mert összevesztünk. És pár nappal később írtál egy smst, hogy nem tudod h hogyan lesz ez velünk, de mindenesetre visszavehetném a nyakláncot. És visszavettem. És visszavettem megint, és még egyszer. És egy nap zokogva, mert nem akartam hogy így legyen, de végül mégis kitéptem a nyakamból. Azóta is arra vár hogy egy nap talán majd újra... "ha lenne egy aranyhalam..."
És eszembe jut még legalább három másik. Nem egy nap, nem egy tárgy. De három ember. Akik közül van, aki nagyon messze van most tőlem, pedig volt egyszer, nem is olyan rég, nagyon közel. És van egy, aki nem tudom hol van, és hol lesz ezután.
