A bejegyzésnek semmi köze, vagy legalábbis nem sok, a nemzeti ünnephez, azon kívül, hogy ma van :) Ma errefelé néztem, és láttam, hogy egy hónapja nem írtam. Bár őszintén szólva nem is nagyon hiányzott, és ennek valahol még örülök is. Örülök azért, mert képes vagyok nem mindent mindenkinek elmondani. Ahogyan már nem egy ember mondta: nem kell, hogy mindig mindenki lásson rajtam mindent, vagy tudjon rólam mindent.

Persze történt egy csomó dolog. Született döntés, nem is egy. Voltak események. Volt sírás és nevetés. Ezek hozzá tartoznak, azt hiszem. Kezdek visszatalálni önmagamhoz. Továbbra is kötődöm, nem is kicsit, helyekhez, és néhány emberhez, de ez ha változik, akkor majd úgyis jó lesz, ha meg az kell, hogy ők legyenek továbbra  is az igazán fontosak, akkor marad a régiben.

Olvastam. Meglepett, hogy akkor, az utolsó beszélgetés után írtál rólam. És nem lepett meg, hogy nem változol. Mások miatt aggódsz folyamatosan, mások problémáit próbálod megoldani. Magadra nem jut időd, energiád... na mindegy. Te életed, te utad. Végülis te mindigis ez voltál.

Egyéb? Nem nagyon van. Napsütés és szél, és felhők. Tavasz van. Ez pedig azzal jár, hogy nekem bizony jó kedvem van. Szépnek látom a világot, és reményt érzek arra is, ami talán sosem lesz majd úgy, ahogy én álmodom... Bár inkább ez az a jó érzés, hogy bárhogy lesz is, nem dől össze tőle a világ, és az élet megy tovább. Akkor is. Mindig is. :))