Viccesen sokat kezdek írni. Hogy van-e értelme? Azt hiszem igen. Gondolkodom, tehát…:) Na igen, nálam ez volt, amikor sokat jelentett.

Keep to the topic. Arcok. Egy emberé. Hány arcod van? Nem fogsz rá válaszolni. Mert te magad sem tudod. Biztosan sosem tudhatja senki. Mert előfordulhat, hogy még magadat is megleped egy reakcióval, egy bizonyos viselkedéssel. De aki megismer, aki kitart és ott van hosszú időkig, az előbb-utóbb egyre több oldaladat megismeri majd. Ha ezek után is kitart, akkor bízhatsz benne, akkor tudhatod, hogy mellette nem kell álarcot viselned, nem kell színházat játszanod. Nem sok ilyen ember van valaki életében. Mert ma a világ nem arról szól, hogy szeressünk, nem arról szól, hogy egymás mellett legyünk. Mindenki el van foglalva magával, saját kis világában él, önzően, és azon kevesek akik ebből ki akarnak, próbálnak törni, azoknak nagyon nehéz. De őket általában ez nem rettenti meg, mennek tovább a maguk útján, és mindig ott vannak ha kell, segítenek, vígasztalnak, és tovább rugdosnak. :P

Arcok. Tudsz kedves lenni. Olyankor jó a közeledben lenni. Olyankor te magad is vidám vagy, és boldog. Tudsz gyengéd lenni, ha éppen olyanod van, ha nincs túl sok problémád és feltűnik, hogy a másik kicsit szarul van. Tudsz egykedvű lenni. Akkor nem érdekel senki és semmi. Csak történik minden, te meg csak vagy, létezel. Tudsz kiakadni. Az akkor van, amikor elég mindenből, mindenkiből, olyankor nemhogy nem érdekel senki, még bántod is, még kegyetlen is vagy. Tudsz kegyetlen lenni máshogy is. Amikor kihasználod, hogy ott van, amikor tudod, hogy marad úgyis a közeledben, és akkor teszed, ami neked jólesik. De tudsz, néha, bocsánatot is kérni és megköszönni. Akkor olyan jó érzés tölt el, akkor tudod, hogy valami olyat tettél ami a másiknak is jó.

 

Azoknak az arcai akik hatással vannak az emberre az élete során. Van olyan, aki azért lesz kisebb-nagyobb hatással, mert akaratlanul is sok időt töltünk a közelében. Gondolok itt a családra elsősorban, és azon belül is elsőként a szülőkre. Az anyára, akitől a szeretet első jeleit kapja a kisgyerek, aki később majd bármikor ott lesz és szeret gondolkodás nélkül, és akkor is, ha más nincs. Meglehet én most egy nagyon is ideal case-ről beszélek itt. Talán azért, mert nekem nem kellett még csak a lehetőségén sem elgondolkodnom annak, hogy esetleg nem lesz anyai szeretet jelen az életemben. Aztán ott az apa. Jó esetben tisztelettel felnéz rá a gyerek, hiszen mégis csak ő a családfő vagy mi. Lehet persze, hogy ez már ilyen nagyon old-fashioned way of thinking. Nekem mégis úgy tűnik, hogy ez a normális. Persze ehhez kell az, hogy a szülő(k) ismerjék a gyereküket legalábbis valamilyen szinten, és tudják, hogy miből mennyi kell neki, ahhoz, hogy értelmes, let's say "normális" emberré váljon.

Aztán mások. Akik nincsenek ott egészen kicsi kortól kezdve. Volt egy tanárom, az első osztályfőnököm, még általános iskolában. Annyi törődést, kedvességet kaptunk tőle, hogy egy idő után már mindenki rá akart hasonlítani, olyan akart lenni, mint ő. Mert éreztük, tudtuk, hogy szeret minket éppen ezért, mivel nem akartuk megbántani igyekeztünk is minél jobban viselkedni, a lehető legjobban tanulni, és egy értelmes közösség lenni. Látszott rajta, hogy szereti a munkáját és komolyan is veszi. Szigorú volt, de ahhoz, hogy meg tudjuk csinálni a kiadott feladatokat, minden segítséget megadott, ha látta, hogy igyekszünk és ami rajtunk múlik azt megtesszük.

Van az a fajta hatás is, ami csak egy ideig tart. Akkor persze igen nagy szerepet kap, és elnyom sok minden mást. Ilyen az osztálytársak, az ideig-óráig tartó barátságok hatásai. Nem mondom, hogy később nem maradhatna meg, de ezeknek közös jellemzője, hogy egy rövid ideig minden másnál jobban láthatóak. Ez akkor veszélyes igazán, ha van valaki, aki nincs tisztában magával, nem tudja merre tart, és nagyon könnyen befolyásolható. Tudom, mert ilyen voltam. Néha még vagyok is. Mert tetszik, ahogyan ő csinál dolgokat, csakhogy nem veszem észre, hogy nekem az úgy nem menne, mert nem ő vagyok, mert másképp látok dolgokat, máshogy állok hozzá az élethez. Szóval van még miben változni.

Végül van olyan is, aki sokáig ott van. A “sokáig” persze relatív fogalom. Van akinek már egy hónap is sok. Van akinek egy év sem az. De azt hiszem, hogy ez nagyban függ attól, hogy az eltelt idő alatt, az adott kapcsolat milyen mélységekig jutott el, mit jelent egyik ember a másiknak. Van, hogy erre csak egy megszakadt kapcsolat ébreszt rá. Ők azok, akiktől a legtöbbet lehet tanulni, és nem csak ők, hanem maga a kapcsolat is tanít dolgokra. Megtaníthat türelemre a másikkal szemben, megtaníthat szeretni, megtaníthat tovább menni. De ezek a kapcsolatok is van hogy véget érnek. Olyankor nehéz, mert elveszik egy biztosnak látszott pont, egy kicsit elbizonytalanít, egy kicsit meginogsz. Mégis, menni kell tovább, mert jön majd más. Nem az ő helyére, de egy idő után az újonnan jövő nagyobb és nagyobb helyet kap, míg már csak a heg látszik, amit maga mögött hagyott az, aki elment. De az ott marad, és van hogy fáj, egy kép, egy hang, egy érzés miatt.

Szóval eldöntöttem. Egész gyorsan ment. Egész sokmindent végigondoltam. Úgy látom, hogy az általam fölöslegesnek tartott dolgokat mindkét helyen meg kell tanulni, azonkívül meg anglisztikán több az irodalom. That's it.

track: ANG

Dear BA Students,

an important step has come in your studies. You have to decide whether you want to continue your studies in the English or the American track in the School of English and American Studies (SEAS).

Bear in mind the following:

- if you choose the American track, there will be a qualifying interview in the middle of January (if you turn out not to be the ideal candidate, you will automatically be redirected into the English track); further publicity regarding the time and place of the interview will follow in December/January

- there is no qualifying interview for those opting for the English track

- if you fail to respond to this publicity (ie. fail to send an email with your choice of track), you will be automatically added to the English tack

- let your fellow students know about this important step (not everyone has a public email address I can access)

Decisions, decisions, decisions...

Noshát. Ez vala írva azon emailben ami a mai napon postafiókomba érkezett. úgyhogy most döntés következik, meg persze azt megelőzően némi utánajárás, hogy mi is a különbség a kettő között. Mert ha már ide kerültem, akkor ebből is had lehessen a lehető legjobbat kihozni. Meg a lehetőleg számomra legérdekesebbet, fölöslegesen tök unalmas dolgokat nem szándékszom tanulni. Majd jelentkezem. :)

Utazunk haza már
A valóság rossz vonatán.
Hogyha nincs helyjegyünk,
Mindenütt jó nekünk
Jó nekünk mindenütt,
Hogyha vesztünk, hogyha nyerünk.
A vonat legutolsó kocsiján
Kiderül ma valami talán !

Sok sötét állomás
Ne ijesszen most, ami más.
Ijedünk még eleget -
Ma nevess, hogyha lehet.
Csak le ne lépj Jóbarát !
Visszasírod velem a csodát.
A vonat legutolsó kocsiján
Kiderül ma valami talán.

Itt az álom már,
Benne rabló jár.
Elhordja kincseim
És semmi nem lesz meg már.
Semmi nem lesz meg már,
De engem nem visz el.
Ha akarod, én még itt vagyok -
Még mindig itt vagyok !

És utazunk, utazunk
Fel az égbe vigyen az utunk.
A vonat legutolsó kocsiján
Kiderül ma valami talán.

Majd az első hó -
Hogyha érkezik,
Eltakarja mind - ne félj.
Szégyenünk - ha látszik.
Szégyenünk - ha látszik,
Majd az első hó
Beborít úgy, hogy szép legyél,
Majd úgy, hogy szép legyél.

Csak le ne lépj, Jóbarát -
Visszavárod velem a csodát.
A vonat legutolsó kocsiján
Kiderül ma valami talán.

Of course ennek van némi többletjelentése is. Egy kicsit úgy érzem, hogy I am keen on trains. Hát így jártam. Ohh. ma olyan jó volt kint feküdni a vonatablakban, és hagyni, hogy kb lefagyjon az arcom, a kezeim. Kicsit olyan szabadulós érzés volt. És az jó. És most olyan jó. Boldogan, szabadon. Mert nem várom el, hogy törődjetek velem. Megtalálom az utam és megyek. És azt hiszem, hogy megteszem azt, amit te is megtehetsz, hogy amíg nem tudod kitalálni, eldönteni, hogy mit is akarsz, addig teszed azt ami előtted van, amit tudsz csinálni, mondjuk például a tanulás soha senkinek nem ártott meg. Nekem sem életcélom a bölcsészlét. Éppen ezért megyek is tovább arra, ami igazán érdekel, aminek értelmét látom.

Nem most írok először. De most másképp. Volt egyszer, hol nem volt. Volt egyszer egy blog, ami eltűnt, habár számomra nem, a bejegyzések meg is vannak valahol, szépen elmentegetve. Nem is az volt a cél, hogy mindenestől, és csak úgy megszüntessem, nem gondoltam, hogy attól majd elmúlnak a bajok. Csakhát úgy éreztem, hogy nekem a blogírás csak arra kellett anno, hogy hisztizhessek, és bár van akinek segít, velem nem így volt, én nem lettem a bajaimon túl egy-két blogbejegyzés alatt. Persze jöhet a kérdés, hogy akkor most mégis miért kezdtem bele újra. Ennek nagyon jó, és ráadásul több oka is van. Egyrészt amúgy is írnék, ha mást nem naplót, és akkor már mért ne itt. Másrészt meg olyan jó érzés itt ülni és irogatni. Nyilván előfordulnak majd a kicsitkicsit kusza bejegyzések,  kedvem ide-oda ugrál, kicsit bolondos, kicsit néha kiakadós, mert máshol, máskor nem lehet, kicsit mégis nevetős, és magamat számotokra meghatározni nem tudós. Ez vagyok én, ez a blog is. A többi a ti dolgotok.