Életemben először nem akarom, hogy mindenki tudja. Nem írok. Még csak zenét sem posztolok. Csak bennem van, csak én tudom. Mert eldöntöttem, és jó ez így.

Az is történt emellett, vagy épp ezért, hogy üres lett a falam, mert van ami végetért, és az emlékek egy dobozba zárva várják, hogy egy napon, majd belepillantsak, és mosolyogva gondoljak mindarra, ami az elmúlt másfél évben, akárhogy is, de én voltam. Mert lássuk be, mégiscsak megtörtént, és ha nem is mindig, de voltak szép pillanatok. Kicsit fáj mindig, ha valami véget ér. De majd jönnek újak. Mostmár van helyük, és nem csak a falamon.

Néha még eszembe jut egy-egy apróság. Végülis ki nem törölhetem teljesen. De ez már az, amikor végre nyugi van. :)