Az most van. A tegnaphoz képest. Úgy érzem lesz, aki majd erre néz, hátha talál valami újat itt. Hát bocs, inkább nem írok. Nincs is miről. Vagy csak inkább nem lehet. De azért jó volt. Szép lett. Köszönöm.

"Én szóra váltanám a gondolatot, de félek, hogy nem érdekel, Sajnos nem állnak össze a mondatok, Én nem ide jöttem, nem ezt akartam, Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó, azt, hogy minden bűnöm megbocsátható."

Oh. Bár képes lennék őszinte lenni. Itt, vagy legalább egy valakivel. Úgy kéne. De egyszer már kaptam segítséget, most pedig, talán el sem tűrném. Inkább hagyom, hogy belémfagyjon. Egy pillantás alatt. Pedig nem is nézel rám. Nemhogy a szemembe néznél...Köszönet a nevetésért…

www.youtube.com/watch

Eredetileg más címnek kellett volna itt lennie. Egy kölcsönvettnek. Ebben a bejegyzésben is csak kölcsönvett szavaknak kéne állnia. De tegyünk inkább úgy, mintha magamtól jönne. Republic. Két szám. És akinek kell, talán majd rájön, hogy melyik.

Nem vagyok képes értelmesen összeszedni azt, ami bennem van. Mert mégis kinek és miért és hogyan mondhatnám el? Vannak pillanatok, amikor hagyom, hogy ami bennem van, az összes bajom, fájdalom, keserűség előjöjjön és kicsitkicsit felülkerekedjen rajtam. De ez nem általános. Mert…

Énisénis. Már megint túl sok járművet sikerült ehhez igénybe vennem. Volt egy Laci-kocsi. Volt egy busz. Volt egy mendei vonat. Volt fél óra sétálás. Volt sülysápi vonat. És volt végül negyed óra séta.Ennél többet nem lehet leírni.

Most eljutottam odáig, hogy nem csak rólam szól, vagy nem elsősorban.  Én csak "szenvedő alanya" vagyok a Te történéseidnek. És megtörtént a fenti mondat. Véletlenek márpedig nincsenek. Ennek eddig semmi értelme. Pedig... most jobban kéne, hogy értelmes tudjak…